Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

Egy éve pont volt jobb dolgom annál, hogy azon aggódjak, hogy 0.6 k-val jön a kiválasztott torrent, vagy 135k-val. Egy éve ilyenkor valahol Barcelona és San Sebastián között vergődtem a buszon, valószínűleg már aludtam. Simán aludtam. Egy óra múlva érkeztem be SanSeb-be. És hamarosan egy éve lesz annak, hogy elkezdődött életem legjelentősebb kalandja. Azóta nem volt olyan nap, hogy nem gondoltam volna az útra, és nem volt olyan hét, hogy valakinek ne meséltem volna az élményeimről. Most az elmúlt húsz percemet pedig azzal ütöttem el, hogy végig google-earth-öztem az utat egészen SanSebtől Santiagóig. És mindig, amikor szépen lassan nyugatra szkrollolt a térkép 25-40 kilóméter magasságban, mindig előjött egy következő falu, aminek a láttára feltörtek az édes emlékek. Ez volt az a hely, ahol narancslevet vettem, ahol leöltem a hideg fehér kőpadra, ahol megálltam vizet venni… minden annyira itt él bennem most is, hogy szinte már fájdalmasan az életem részévé lett az út minden percének minden élménye.

Jövőre vagy legkésőbb utána (de inkább jövőre) megint menni kell, muszáj, muszáj. Aztán jöhet a család, meg ilyenek, és csak 20 ávre rá megyek el harmadszorra, ígérem. De jövőre még egyszer át akarom adni magam az útonlevés élményének. És akkor sem fogok egyedül menni. Egy társam már biztos lesz, jó lenne, ha életem párja is érlelné addig ezt a döntést. Mert ez az egész csak egy, jól elhatározott döntés, nem több. Csak annyit kell mondaniuk áprilisban, hogy jó, akkor menjünk. A többi már intéződni fog “magától”, ahogy szokott.