Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

Kölyökkoromban volt egy sport, amit szerettem csinálni. 1990-ben kezdődött az egész, akkor vettem meg életem első (és eleddig uutolsó) gördeszkáját. Akkoriban még nem nagyon lehetett itthon ilyesmiket kapni, és nekem pont kapóra jött az, hogy az énekkarral Németországba mentünk, végül szálláshelyünk, Staufenberg egyetlen intersportjában vettem meg a komplett deszkát, még az árára is emlékszem: 86 eurót dojcsmárkot fizettem érte, ami akkor rengeteg pénz volt, tekintve hogy összesen egy hétre száz márkát vittem magammal. Onnantól kezdve rájdoltam, ahol lehetett, de főleg a betonon, az utcán. A deszka nem egy ilyen mindkét oldalán konkáv deszka volt, csak a hátsó része hajlott felfelé, egy pink műanyagdarab volt ide, a farokrészre erősítve fék gyanánt.

Minimál stuff rengeteg pénzért – a rendszerváltozás elején ez volt a módi. De én rájdoltam, és estem, meg keltem, meg rájdoltam, és hajtottam, de becsülettel át, keresztül és szét, benne a paneldzsungelben, ahol a telepi patkányok hétköznapi életét éltem. Aztán kihúzott nálam pár évet, és szépen megadta magát. No, nem tört alattam félbe, csupán a rétegeltlemez rétegei úgy gondolták, hogy oké, akkor minket innentől fogva márcsak a csavar tart össze, a ragasztó nem. Szétszereltük, próbáltuk enyvvel összefogatni, de annyit ért, mint halottnak a nyelves puszi. Egy lomtalanításkor megszabadultunk tőle.

* * *

Most tavasszal, amikor Greewichben sétáltunk, megláttam egy boltot, az ablakba kibaszott hosszú deszkák voltak kirakva, az üvegen meg díszelgett a felirat: LONGBOARDS. Akkor acélbetétessel belefészkelte magát a tudat az agyamba: ilyen neked khell, kiscsávó! És tényleg. Ha már rendes sk8boardom nem lehet, mer elhízott, kiöregedett melák faszi vagyok, akkor legyen bazmeg longboardom. A trambulinról bele is vetettem magam az internet sűrűjébe, és körbeszaglásztam először az íbélyen, aztán google cimbit hívtam segítségül, és megtaláltam az ultimate longboard brand-et. Landyachtz. Ismételgessük a szót, barátaim. Lendjatz. Hát ezaz. Egy földi vitorláshajó. Ez kell, baszki, ez, de pontosan ez. Van nekik tízszázféle boardjuk, de nekem meglett a kedvencem a harmadik percben: Landyachtz Urban Assault. Ez a frankó, csak ez.

Nyilván életem végéig sem fogok így downhillezni, mint ez a faszi:

 Meg úgyse szaggatni, mint ezek az állatok itt:

De nem is akarok. I just wanna ride, dude. Semmi mutatvány, semmi pörgés, semmi verseny. Just fokkin ride. Ez a következő beszerzési projekt.