2007.10.01.
You Are What You Take
Napok óta keresem azt a dalszövegrészt, amit ennek a postnak címéül kívántam adni, de sehol sem leltem fel, pedig az összes Guns N’ Roses szöveget elolvastam, és jelentős mennyíségű GNR-t hallgattam (a szöveg majdnem biztos, hogy GNR szöveg). Szóval hiába minden, a két sort sehol sem lelem, ezért kénytelen voltam kitalálni egyet: Az vagy, amit választasz.
Ez a post gimis élményekről fog szólni – még mindig a múlt heti osztálytalálkozó fényében. Kezdjük ott, hogy nekünk rettenetesen szar osztályunk volt, és ez a tény egy elég szűk körnek köszönhető. Volt 3-5 ember a negyvenből, akiknek nem volt jobb dolguk, minthogy kostansan oltogassák a fennmaradó arcok egy részét. Én (és még jópáran) állandó célpontjai voltunk ezeknek a figuráknak. Akkoriban éltem a rocker-lázadó korszakomat, ennek megfelelően (szakadt) farmer, GN’R póló, és fejkendő volt az állandó viseletem, amire a fenti kis csoportnak állandóan az volt a reakciója, hogy: Hogynézelki, nézmármagadra, bazmeg!
A beszólások a “terror” egy kisebb részét tették ki csupán, a másik részben pedig helyes kis “bűncselekményeket” eszeltek ki ellenem, például azt, hogy ellopták egyik tankönyvemet, széltében és hosszában jól körbeszigszalagozták, és ráírták, hogy ajándék, vagy jónehezen lemosható alkoholos filccel telefirkálták a padomat a rólam készült karikatúrákkal, engem ócsárolva, és a sor tetszőlegesen folytatható. Annak ellenére, hogy most csak két példát hoztam fel, ezek a csínytevések az elején nagy számban fordultak elő, később (negyedikre) ez már nem volt annyira jellemző.
A fentieken nemcsak én mentem keresztül, a verbális baszogatás sokaknak kijutott, de asszem, hogy a csínytevések központja csak én voltam. Namost akkor itt a kérdés: hogy éled túl, mi legyen a túlélési stratégiád. Első körben az ember mindenféleképpen keres valami csoportot, vagy embert, aki esetleg társa lehet a bajban, megvédheti, satöbbi – tisztára – mint a sitten. Én is próbáltam tartozni valahova, de egyik csoport sem fogadott el igazán, nem volt olyan kör, akivel együtt lóghattam volna. (Nagy szívfájdalmam például, hogy jópár évvel később kiderült: az osztályban kialakult klikkek tökre összejártak kisebb vagy nagyobb csoportban, eljártak “kocsmázni”, házibuliba, vagy ilyes. Én a négy év alatt egy ilyenben sem voltam, nyilván azért, mert egyszer sem hívtak meg. Pedig esetleg jól jött volna.)
Másodsorban pedig bejön az az vagy, amit választasz filozófiája. Ahelyett, hogy megcsömörlöttem volna amiatt, mert szar a társaság, és verdestem volna magam a földhöz azért, mert mindenhonnan “száműzött” voltam, és ellenkeztem volna a tényekkel, és erőszakoskodtam volna másokkal, hogy de én márpedig oda akarok tartozni, és kész, elkezdtem olyan dolgok felé fordulni, ahol találkozhattam a magamfajtákkal. Ez a másik alternatíva. Olyan spanokra tettem szert az oszályomon kívül, akik hasonlóképpen vélekedtek a világról, mint én, és nem úgy, mint az a két újgazdag fasz, akik miután lebaszták a bőrkabátjukat az asztalukra, arra vágtak fel, hogy ez az asztal most százezer forintot ér (1995-96-ot írunk).
Ennyi az egész. Nem engedhettem meg magamnak azt, hogy olyan klubba tartozzak, ahova nem vesznek fel tagnak. Nem kellek, hát nem kellek, baszki. Ahelyett, hogy úgy döntöttem volna, hogy márpedig az osztály szar, és én szarul érzem magam benne, úgy döntöttem, hogy az osztály tényleg szar, de én nem fogom engedni, hogy elbasszák az “életemet”, a kedvemet, és egyáltalán. Így aztán rendszerint kicsöngetés után én voltam az első, aki elhúzott az osztályteremhez, és késedelem nélkül megkerestem B.-t, később az éppen aktuális csajomat, vagy szimplán más osztálytermekben más évfolyamtársakkal spanoltam, és szartam azokra, akik ferdén néztek rám. Az emberben legyen annyi büszkeség és/vagy felsőbbrendűségi érzés, hogy tesz magának egy szívességet, és nem alacsonyodik le megalázó szintekre.
Update: Azt valamiért elfelejtettem mondani, hogy az egész akkor záródott le igazán, amikor 5 évvel ezelőtt az egyik borstörő odajött hozzám egy osztálytalálkozó alkalmával, és a szemembe nézve bocsánatot kért. Onnantól kezdve én már nem tudok haragudni. Pedig a legszebb éveimet akarták “megkeseríteni”, de én úgy döntöttem: ezzel nem lehet.
post
Milyen vicces. Mindenkinek “szar osztálya volt” a mi generációnkban, mintha a tanárok nem tudták volna azt segíteni (vagy nem érdekelte őket, de végülis mindegy), hogy jó osztályközösségek jöhessenek létre. Ez egy generációs jelenség volt szerintem. Így aztán 2 lehetőség volt: vagy egy klikkben voltál a menők – közepesen menők és a lúzerek között, vagy pedig mindenen kívül rekedtél. Én mindenen kívül rekedtem anno. Hál’ istennek csínytevések nem voltak, de ferde tekintetek és kommunikációhiány ezerrel. Én pl. sosem tudtam meg, mi a fasz bajuk van velem, amikor én soha senkinek nem akartam rosszat. (És a munkahelyek nagy részén ugyanez van.) Mindenesetre ugyanazt a választ adtam, amit Te, és most is ugyanazt a választ adom: nem veszek részt ebben a szarságban, mert SZAR. Azzal haverkodom, aki jófej, akit az érdekel, ami engemet is, és akinek nem zsenáns, ha velem barátkozik. Meg azzal, aki ugyanabban a tripben van mint én (Föld emberivé tétele) és EGYÜTT CSINÁLUNK VALAMIT. És nem bánom bakker, mert asszem 1000x jobb életem van, mint ezen emberek bármelyikének.
Ők karrieristák, dolgoznak-hazamennek-fogyasztanak-dugnak-fiallanak-megöregszenek és közben úgy igazából NEM BOLDOGOK, mert fogalmuk sincs HOGYAN KELL. 
spiderem, azért ne szálljon el Veled a győzelmi zászló, ne sztereotipizálj, és ne általánosíts ilyen mértékben. Nem mindenkinek volt szar osztálya, ezt kijelenthetem. A mi oszifőnk igenis próbálta az osztályt összehozni a maga módján (a módszert úgy hívhatnánk, hogy “szeretet pedagógia”), dehát van, akinél ez nem működik. Más kérdés, hogy a módszere azért sem működhetett, mert a pátoszos nagyívű, kissé nyálasnak mondható “szeretet-központú” gondolatok nem feltétlenüól megfelelőek egy 15-17 éves kiscsávónak. Vannak olyanok, akiket csak úgy simán ki kéne baszni az iskolából, hogy a többieknek jó legyen, de ezt nem teheted meg, mert 1) amúgy magatartásilag nincs vele gond, és ez a baszogatás nem szankcionálható megfelelően 2) a tanulmányi eredményeikkel nincs baj.
A többivel kapcsolatosan egyetértés van.
Köcsög görögök.
Fura én egy kicsit későbbi generáció vagyok, nekem idén csak az 5 éves osztálytali lenne aktuális, de nálunk annyira “jó” volt a közösség, hogy nincs senki aki megszervezze. Akikkel akartam, a mai napig jóban vagyok akikkel nem, azokkal nem. Pedig mi többen 5 évet húztunk le együtt, sőt voltak akik 7et, mondjuk ettől lett ennyire szedett-vedett a csapat. Voltak akik 6. óta egy osztályba jártak a gimiben, aztán a 0.-ban jöttek az újak,meg voltak régiek, aztán elsőben megint jöttek még újak és mi lettünk az E osztály, aki mindig kilógott a sorból. Az ofőnk az igazgató is volt egyben, ami inkább előny volt, mint hátrány, ezért utált is a többi évfolyam. Viszont én minden klikkben benne voltam, ha másnem 1 ember által volt konnekt. A legtöbb bulin is ott voltam, mégis az a pár ember maradt csak meg igazán a mai napig, akik a szarban is meg a jóban is velem voltak. Hiába tartoztam mindenhova, úgy igazán egyik sem volt az enyém.
Hanem a Kelenvölgyi banda volt mindig is az igazi klikk, ami különféle kapcsolatokból épült, de a magja az általános osztályom volt. És a vicces, hogy igazán ez a csapat is akkor épült ki, amikor már bőven vége volt az általánosnak