Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

2008.05.19.
Biker’s Attitude

No, akkor beszéljünk végre a kerékpárosokról. Immár második hete vagyok “nyeregben”, és azt hiszem láttam már pár jellegzetes dolgot, ami úgy megfogott. Kezdeném tehát.

1) Az első és legfontosabb szabály: CHECK THE GEAR! Mindig nézd meg, hogy a látóteredbe került kerékpárosnak milyen cucca van. Ha rosszabb, fintorogva fitymálj, ha jobb, fintorogva köcsögburzsujozz magadban.

2) Nézz idiótán azokra, akik nem bohócruhában (mezben) és sisakban nyomják. Ők a bikertársadalom legeslegalja, hétvégi tekerők, úrvezetők! Az igazi kerékpáros még a 300 méterre lévő Plus diszkontba is mezbe megy, meg kerékpároscipőben kopog végig a márványon és természetesen a sisakját sem veszi le, nemhogy a napszemüvegét. Viccelsz bolondozol? Egy kerékpáros emelkedjen a pórnép fölé. Ő legyen mindenhol büszke kerékpáros, akinek nincs szüksége holmi benzinzabáló füstölőre, hogy A-ból B-be jusson.

3) Kerékpárosként jogodban áll látványosan a trambulinról folyósat beleszarnod a KRESZ állóvizébe. Tudtad pl, hogy a piros lámpa nem vonatkozik rád, ha az csak egy zebrát véd? Gyorsíts, és cselezd ki a gyalogosokat! Ha már egyszer sikerült felgyorsítanod súlyos izommunkával harmincra, akkor nem állhatsz meg néhány kibaszott kisnyugdíjjas miatt! Ha keresztutca is van a piroslámpa mögött, akkor lassíts, de csak azért, hogy ne lapítsanak szét. Te teszel nekik szívességet, és ezt sose feledd!

4) Háborodj fel, ha a gyalogos puhányok a bicikliúton mernek közlekedni. Ha egy négytagú család két tagja a kerékpárútra szorul, akkor kötelesek kétszer kettes alakzatba fejlődni, semmiféleképpen nem gátolhatják a mindig siető bikereket. Méltatlankodj, ha a dugóban a kerékpáros zebrára szorult egy autós! Rúgd le a lökhárítóját, vagy feltétlenül karcold végig valahol a fényezést! Aki vétkezik azt meg kell büntetni!

5) Mivel te a városi kerékpározás ügyéért élsz, ezért nyugodtan matricázd végig az összes, kerékpárúton parkoló gépjárművet, a főnök várhat tíz percet, az ügy az első! Mások számára úgy tűnik, hogy nincs életed, de igazából ők sosem fogják megérteni, hogy neked mennyire fontos ez az egész. Túl buták ennek felfogásához. És valószínűleg autósok is. Vagy motorosok. Vagy mindkettő. Ha igazságtalanság ér, mindenképp torold meg. Ha nem tudod megtorolni, ordíts és káromkodj hangosan. Lássák a többiek is, hogy igazad van.

6) Ne feledd, kerékpárosként jogodban áll az, hogy a kerékpárúton a szembe jövő bikertestvérrel keresztben lefoglaljátok az út nyolcvan százalékát, és pasikról, egyetemről és egyéb életbevágó fontosságú dolgokról beszélgessetek. A többiek bringáján is van kormány, a gyalogosok meg nem igazán számítanak.

7) Kerekezz ott is, ahol tilos. Például a Szabadság hídon most kifejezetten tilos, mert a híd gyalogosforgalma egy 1,10 méter széles ösvényre korlátozódott. Téged ne érdekeljenek az olyan apróságok, hogy a kormányod szélessége 65 centi, a többiek megoldják a maradék harmincöt centin. (Tíz centis oldaltávolságot tartasz a faltól, mert király centizőmester hírében állsz.) Menjél kettővel a gyalogosok mögött, nagy szenvedés árán tartsd meg magad a majdnem álló kerékpáron, de semmiképp ne szállj le a drótszamárról! Méltatlankodj amiatt, hogy a szembejövő folyamatos gyalogosforgalom miatt nem tudod megelőzni a sípoló tüdővel romboló Tank Arankát!

update: +1 Lélegeztetőmaszkot muszáj hordani. Lélegeztetőmaszk nélkül ki sem teszed a lábadat a veszélyes városi levegőbe. Ezzel is jelzed az autósok felé, hogy ők a hibásak, miattuk kell neked ezt hordani. Ha mindenki kerékpározna, akkor neked nem kellene a tüdőszennyezés ellen védekezned ilyen módszerekkel.

Ha betartod a fentieket, akkor problémák nélkül be tudsz illeszkedni a budapesti kerósok közé. Sokáig tart, míg igazán nagy bunkóvá válsz, de megéri, hidd el! Ez az integráció ára, amit meg kell fizetned, szóval rajta!

Eddig 15 jólmegmondás érkezett “Biker’s Attitude” témában:

  1. cornholioo ( )

    Há’ nem tudom, én mondjuk ritkábban kerekezem a belvárosban, de azért sztem nem ennyire taplók a bringások (én biztos nem :) ). Másrészt próbálj meg Amsterdamban rágyalogolni a bringaútra. Igaz ott szintben el van választva a járdától is, meg az úttesttől is. Én egyszer pont ott álltam meg bámészkodni, hát elég gyorsan kellett ugranom.

  2. Zeusz ( )

    Sarkított a kép, persze, hogy az. Rengeteg jófej bringás van, de jézus, mekkora sznob taplók is.

  3. VegaFOOD ( )

    Másodiknál majdnem leestem a szérről, úgy nevettem… :) ))
    GOURANGA!

  4. Kreta ( )

    6. tehát a kerékpárosok buzik :D

  5. prizoner ( )

    Hát nemtudom. Én most jelenleg sajnos el vagyok tiltva, de eddig minden nap kerekeztem. Mezem nincs, nem is tervezem. A Szabihídon volt hogy rászóltam arra aki nem szállt le. Bunkóság. A gyalogosokat viszont tényleg nemszeretem a kerójárdán. Nem arra való. A piroslámpa. Hmm. Néha, ha biztonságos a helyzet és tényleg nemjön se autós se gyalogos akkor bevállalom. Egyébként nem. Ezt gondolom.

  6. Roby ( )

    Thumbs up! :)

  7. keszti ( )

    no igen, általánosítás, de persze van sok emberke, akin ül. mindenestre akkor sem esik jól az általánosítás. :S

    egy dolog: a kerékpáros aktivizmus önbíráskodós, mindig-nekünk-van-igazunk, feljelentünk-mindenkit attitüdje már nekem is sok.

  8. keszti ( )

    egyébként welcome a nyeregben :)

  9. Zeusz ( )

    prizoner: Eltiltva a kerékpározástól? Miért?

    És találtam mégegyet. Frissítem a postot.

  10. prizoner ( )

    azért vagyok eltiltva, mert a nemrég volt egy rohamom, amit epilepsziának tartanak, és emiatt gyógyszert szedek. és a gyógyszer amit szednem kell, addig amíg hozzá nem szokik a szervezet fura golgokat produkál. fejfájás, feledékenység és többek közt figyelmetlenség. emiatt és azért is mert akkor még paráztak, hogy lesz egy másik rohamom is. de azóta szerencsére semmi bajom. csak elegem van, hogy állandóan vérvételre meg orvosokhoz kell járnom. ráadásul a fogamból is letört egy-két darab amikor az a gyomorszonda vagy miafene bennem volt…

  11. Zeusz ( )

    Hát, fátter, fel a fejjel, meg minden. Jó egészséget, aztán hajrá, találkozunk a nyeregben (remélhetőleg…)

  12. prizoner ( )

    áhh ma már nyeregbepattantam… egyszerűen nem bírtam ki. meg már nem érzem a mellékhatásokat sem.

  13. fonki ( )

    Sejtettem, hogy rokon lelkek vagyunk. De hogy ennyire.. ;)

  14. Gerő ( )

    Zeuszom. :)

    Nekem is szívem szakad meg a bicikliútra szorult szegény gyalogosokért, parkoló autókért, kukákért. Én már annyira sajnálom őket, hogy direkt messzire elkerülöm az összes útvonalat, ahol kötelező lenne a bicikliúton mennem. Megyek arra, ahol nincs bicikliút, így nem zavarjuk egymást. És ha már oda szorultak szegény gyalogok, tényleg mekkora köcsögség már azt várni tőlük, hogy legalább csak az út felét foglalják el, hogy ki lehessen kerülni őket megállás nélkül. Mekkora bunkóság már megmutatni nekik az egy-két méterrel arrébb húzódó gyalogjárdát. Vagy azt, hogy annyira útnak tekintsék a bicikliutat, hogy legalább kicsit körbenézzenek, mielőtt rálépnek. Mekkora begőzölt izomagyú barmok azok a biciklisták, akik 5 km/h-s átlagnál gyorsabban szeretnének menni a számukra kijelölt úton.

    Hídügyben is elkussolhatnának már végre. A Lágymányosi hídon és az Árpád hídon is át lehet menni szabályosan és biztonságosan bicikliúton! Az két teljes híd, a város északi és déli végén egy-egy! Azt a húsz kilométer kerülőt nyomja csak le az izomagyú, ha véletlenül mondjuk a Clarkról a Roosevelt térre szeretne eljutni. (Oké, belátom, hogy az Árpádon a gyalogok már nagyjából elfoglalták a bicikliutat. Akkor kerüljön harmincat a Lágymányosi felé, növessze csak az izmokat az agyán.)

    ;)

  15. Zeusz ( )

    Gerő, kedves volt osztálytársam, remélem, érezted az iróniát a hangomban. Vaj van a füle mögött a gyalognak, a motorosnak, az autósnak, a kukásembernek, de azért mi sem vagyunk szentek, erre akartam pusztán célozni.

Jólmegmondd Te is!