About
A Zeusz a hetvenes évek gyermeke, egészen pontosan hetvennyolcas születésű, Budapesten a Szent Imre kórházban látta meg a napvilágot. Világéletében Budapesten élt, szűkebb pátriája Buda, még szűkebben pedig a XI. kerületi gettó. Először az Etele úti lakótelepen tölti gyermekkorát, majd szülei válása után már a Fehérvári úti paneltelepen tengeti napjait. (Ennek megfelelően néhány barátja teljes joggal becézi őt gettó kölykének, panelprolinak, vagy telepi patkánynak – Zeusz erre szüntelenül büszke). A fenti “hátrányokból” a kis Zé semmit sem érez, boldogan homokozik, hintázik és mászókázik a játszón, később pedig kerékpárral felfedezi a paneldzsungelt és környékét.
Zeuszt (akit még akkor Gábornak, vagy kisfiamnak hívnak) kiskorában az óvónénik egyöntetűen muzikálisnak kiáltják ki (ez az első általa nem ismert szó, aminek szívesen utánanézett volna egy értelmező kéziszótárban, ha tudott volna olvasni), ezért pedagógus édesanyja úgy véli, hogy a gyereknek zenei tagozatra kell majd mennie. A terveknek megfelelően kisfiát a Baranyai úti (később Bárdos Lajos) Általános Iskolába íratja, ahol elsős korától fogva énekkaros, másodikos korában anyai nagyapja nyomdokába lép: hegedülni kezd.
Felsős fejjel sikerül az énekkar legsikeresebb korszakába csöppennie. A kis tizenegyedik kerületi iskola énekkara Csetényi Mária vezetésével 1990-ben a giesseni kórusfesztiválon harmadik helyet ér el, majd 1991-ben a hollandiai Arnhemben egy világversenyen első helyezést szerez. Mindeközben a szomszédok és szülője örömére egyre elfogadhatóbban hegedül, és sokszor arra az elhatározásra jut, hogy márpedig belőle komolyzenész lesz. Ezt megpecsételendő a Zeneakadémia nagyterméből többször lop az ülésből szegecseket, ezeknek máig tisztázatlan okokból mágikus jelentőséget tulajdonít.
A sors keze azonban másfelé vezeti őt, 1992. május 22-ét követően (Guns N’ Roses koncert) rájön arra, hogy a komolyzene az nem neki való, szívesebben visítana mikrofonba, baszna földhöz értékes gitárokat, rúgdosna és verne szét dobszerkókat, tehát szívesebben élné a rocksztárok megszokott életét. Az általános iskola nyolcadik osztálya körül kiderül számára, hogy jól mennek neki a nyelvek, valamint arra is rájön, hogy osztálytársaival ellentétben neki tulajdonképpen tetszik az orosz nyelv, így felvételizik a Toldy Ferenc Gimnázium orosz-angol “tagozatára”. Mindenki legnagyobb meglepetésére felveszik. Zeuszt ebben az időben kezdik Zeusznak nevezni, előbb csak az osztálytársai, majd később tanárai, legvégül pedig az igazgató is. Zeusz aktívan részt vesz az iskolai életben is: iskolaújságot szerkeszt és árul, énekkaros lesz, kevés sikerrel és eredménnyel ugyan, de tagja lesz az iskolai kosárlabda csapatnak (pedig az edzésekre szorgalmasan jár). Osztálytársainak nagy része ennek ellenére utálja őt, de ezt nem is bánja, mert álmai megvalósításának útjára lép: a nagyszerű This’ No All zenekar énekese lesz.
Zeusznak hamarosan pályát kell választania, és ő választ: rockzenész lesz. Nem érti ugyan, de szülője elvárja, hogy egy rendes “szakmát” is kitanuljon. A reál tantárgyak rögtön kiesnek, a magyar ilyen mélységben nem érdekli, így marad az angol szak. Első körben sehova sem veszik fel, ellenben felkelti a M. Honvédség érdeklődését, akik felé hevesen bemutatja a bazmegujját: polgári szolgálatos lesz, a Magyar Néprajzi Múzeum Film- és videótárában szolgál tíz hónapon keresztül, eközben az ELTE előkészítő kurzusára jár. 1998 márciusában közös megegyezéssel kilép a This’ No All-ból (rengeteg szám, és belefeccölt idő, pénz és próba, egy négyszámos demó és hét koncert után), ugyanakkor felveszik a Károli Gáspár Református Egyetemre. Zeusz néhányszor dühösen lázad az egyetem konzervatív establishmentje ellen, de a végén beleszarik, és hála a Petrőczi Éva néni által vezetett board-nak, ötöst kap a diplomavédésekor, így a diplomajegye négyes lesz. Diplomáját Heller 22-es csapdája és Hasek Svejk című műveinek komparatív analíziséből írja.
2003. októberében Zeusz kiváltja a vállalkozóit, és elkezd angolt tanítani – és mindenhol tanít mindenkit: csoportot, céget, magánembereket készít fel alapra, középre, felsőre, igen nagy százalékos sikerrel. 2004 szeptemberében újra az iskolapadba ül: a Corvinus egyetem három féléves társadalmi és gazdasági szakfordító kurzusát kezdi el. Ugyanebben az évben novembertől 2005 augusztusáig félállást vállal egy budapesti angol alapítványi iskolában – imádja.
2006. márciusában befejezi a másoddiplomás képzést, majd összeszed annyi pénzt, hogy belevágjon élete eddigi legnagyobb vállalkozásába: Zeusz június 24 és július 18 között végigsétálja az El Caminót. Rengeteg élménnyel tér haza.
Zeusz jelenleg is fordít, tolmácsol és tanát. Kedvesével, Katával él együtt a XI. kerületben. Még mindig imádja a zenét, néhanapján gitározgat, és amikor csak teheti, kedvenc magyar zenekarát, a Black-Out-ot kíséri koncertről koncertre. Zeusz évtizedeken keresztül utálta és megvetette a sportot, mostanra azonban hobby szinten űzi a squasht, és élvezetet talál abban, ha snowboardhoz szegezve eshet-kelhet valami sípályán. Hobbijai közé tartozik még a digitális fényképezés (egy Ferenc névre hallgató Panasonic FZ-20-at használ), valamint most kezdi felfedezni a Macintosh világát, egy Luca névre hallgató MacBook Pro büszke tulajdonosa.
Created: 2007. február 9.




Szia!
Fórumban láttam, hogy kűzdöttél te is Mac magyar qwerty billentyűzet kombóval. Csak érdeklődnék, hogy sikerült végül megoldást találni erre a problémra?
Köszi,
Felhő
u.i.: Ez az egy dolog azért zavaró a usability Mekkájában.
Kedves Gergely!
Igen, sikerült megoldást találni hellyel közzel, sőt egészen. Összeszedem neked a billentyűzetkiosztást, és küldöm mailban. Meg azt is mondom, hogy mit hova másoljál.
ui: Tudod, ha valaki eltér az Apple filozófiájától, annak ugyanolyan rögös lesz az útja, mintha Windowst használna…
És bizony a mi szeretett qwertynk kevéssé támogatott.
Nemár, hogy Luca a noti neve. Mondjuk ha a neo-latin férfi nevet takarja, azzal nincs para!
Amúgy meg irigyellek, MBP-t nekem is!…most!
Szia Zeusz!
Sikerült esetleg elküldened a kiosztást (axeleroval már előfordult, hogy nem kaptam meg levelet). Ha nem, akkor megtennéd?
Köszi,
Felhő
Hello, szia!
Teljesen véletlenül akadtam még egy 2006-os (fogalmam sincs hova valósi..) fórumra ahová nagy lendülettel írogattál az angol nyelvvel kapcsolatos okosságokat, és akkor tettél egy nagyon bátor kijelentést, hogy ha lesz olyan fórum, hely, nemtommi ahol ilyen téma van, akkor szívesen hozzá fox szólni. Egy kérdésem volna: ér ilyen témával zaklatni?