Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

Itt a folytatás

Ma loggoltam be ide utóljára, és ilyenkor az embernek olyan furcsa érzései vannak. Hiszen azér több, mint 2 éven keresztül ide jöttem, majdnem minden nap. Naon egyszerű művelet, csupán be kell írni a böngészőmbe, hogy freeblog.hu, aztán a böngészőm kitölti a mezőket, nyomok egy okét, és már bent is vagyok. És akkor írhatok. Ki. Magamból. Majdnem mindent. És akkor most elmegyek innen, mert abbafejezem a blogolást. Ez a kis valóságdarabka pedig megy a szeméttelepre, egy idő után senki sem fogja olvasni.

Ma három éve kezdtem blogolni. 10 hónapig a blogsopton laktam, és aztán költöztem ide a freeblogra, 2003. decemberében. És egészen a mai napig ide jártam be, hogy hülyüljek, szomorkodjak, bármit csináljak. Ez volt a kreatív hely, ahol bizonyos határok között bármit meg lehetett tenni. És most akkor mától már nem lesz.

Na, azért be ne szarjatok, drágáim, mert azért vagyok annyira egoista, hogy ne hagyjam abba, és nyomjam tovább. Csak azért megyünk el innen, hogy egy színesebb, szebb, jobb, szagosabb helyre költözzünk. Szal akkor gyerünk, mindenki szedje össze a cókmókját, IP címek, cookie-k, pixelek, egerek és egyebek, és mindjár mondom, hogy hova kell átszállni. Már vár a mozdony, a váltók beállítva, a szemafor pedig zöld jelzést mutat. Üdvözlet mindenkinek egy olyan világban, ahol a kommentek működnek, és nem múlnak el az idővel, ahol szép és egyedi a dizájn, ahol saját a domain, és különbenis.

Én megköszönök itt mindenkinek mindent, különösen a mr. a-nak, mert ő velem szemben állandóan segítőkész volt.

És akkor egy újabb:

boogie man (és egyéb írásmódok) - mumus, zsákos ember

No, akkor kérem eddig bírtam, most megyek aludni, olyat is kék. Ezaz. Kéket szeretnék álmodni.

Jahajj, baze, kezdek má nagyon csúnyán megkattanni. Nincs időm annyit dolgozni, amennyit szeretnék, és szorít a határidő. Persze kétség sem fér hozzá: készen leszek/leszünk, csak közbe kezdek mosmá nagyon a tönk szélén lenni agyilag. De nem baj, szeretem én ütni magam, csak nem mindig esik jól, ha sikerül magam ki is K.O.-zni.

Na megyek is vissza heggeszteni.

Megin dolgozás van. Már a holnapi adagot csinálom. Illetve a mait. Megin egy hosszabbacska szépirodalmi fordítás, olyan száz oldal, nem a világ. Csak vasárnapig készen kő vele lennyi. És még van ötven. De az már nem sok… De mellette… semmire nincs időm. Illetve csak alig. Amúgy szarok rá. Pénz legyen. Most az a legfontosabb. (igen, ilyet is mondok, csak ritkán.)

Utáljatok, gyűlöljetek. Nekem akkor is szimpatikus fazon ez a Gyurcsány. És mivel még életemben nem idéztem senkit hosszan, ezért most megteszem. És csak azért, mert száz százalékosan egyet tudok érteni vele.

Én – és még sok Black-Out kedvelő társam – ismeri Apró Antal úr egyik unokáját – maximum nem tudja róla, hogy Ő az. Pedig a csávó nagyn rendes, hatalmas szíve van, és, és… nem is beszélek többet. Csak szeretném azt hinni, hogy az, hogy mivel foglalkozott a nagyapád, az egy nap nem lesz fontos. Olyan ez, mint amikor az átkosban azért nem juthattál előre, mert nagyapádnak zsíros földjei voltak. Mi ez a hülyeség?

És akkor álljon most itt az idézet:

Közben látom, hogy tegnap egy vidéki polgári kör vendégeként Áder
János annak a reménynek adott hangot, hogy az 56-os forradalom 50.
évfordulóján nem egy olyan ember mond beszédet, aki benősült az Apró
családba. Hát, mit is mondhatnék, ez „apák és fiúk” elborzasztó
történetére emlékeztet. Szégyenteljes megjegyzésnek gondolom a magyar
demokrácia tizenhatodik évében bármely politikustól.

Arról már nem beszélve, hogy magánemberként sem értem, hogy az én
politikai meggyőződésem, alkalmasságom arra, hogy bármilyen szerepet
betöltsek, milyen összefüggésben van azzal, hogy kit szeretek. Miért
gondolja azt bárki, az ellentmondásos 20. század után, hogy valakit
lehet és kell büntetni, felelősségre vonni a felesége nagyapja által
betöltött politikai szerep vagy meggyőződés miatt? És meddig kell még
cipelni ezt a terhet? Ki adhat felmentést és ki megbocsátást egy el nem
követett bűnért? Hacsak a szerelem nem bűn? Az én lányom is cipelni
fogja ezt a terhet? Ha majd tíz év múlva járni fog egy fiúval, akkor a
fiú édesapja meg fogja majd kérdezni, hogy lehet-e egy ilyen lánynak
udvarolni? Hol van ennek a vége? Tényleg egy ilyen országot szeretnénk?
Tényleg az indulat és a kirekesztő felsőbbség az, aminek itt uralkodnia
kell? – Gyurcsány-blog

És mondom, nekem tetszik a Gyurcsány-blog. Remélem akkor is folytatódik, ha elveszti a választást – és akkor is, ha megnyeri.

Most egy kicsit hajazok angol-ra, akinek a blogját minden angolmánnak és anglofilnek és anglofónnak illene a könyvjelzők között tárolni.

Mertakkor:

to ride shotgun – az anyósülésen ül

A kifejezés eredetéről itt lehet elolvasni angolul.