Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

Na, hallod, az AXA is elmehet ám a búsba.

Van ez a netbankos szoftverük (iBank – természetesen csak Wines kliense van, az a kb. 10 százalék, aki nem használ vint, az meg virtualizáljon, vagy kenje a hajára, de legfőképpen baszódjun meg), és évek múltán sikerült 1.04-ről 1.09-re frissíteniük. Az 1.04 már nem engedte, hogy bejelentkezzek, aszonta, a legújabb verzió kell. Frissítettem is, ha egyszer muszáj. Be akarom importálni a digitális hiperkódolt kulcsomat, nem engedi, aszongya nem lehet. Namondom, akkor mi a teendő. Felnéztem a honlapjukra, ahol egy szép pédéeffben van leírva, hogy hozzak létre új júzert a nevem meg az ügyfélszámom megadásával, éshogy erős passzwördöt adjak meg, aztán legenerál egy kulcsot, azt beküldöm az AXÁhoz, és aztán telefonon hívjam fel az ügyfélszolgát, és akkor majd közösen megint kell valamit csinálni, és akkor ha fekete kakas véréből cseppentek kettőt a lúgos káliumfőzetbe holdtöltekor, akkor talán összejön ez a bankszámla megtekintési dolog.

Megcsinálom a vudukör első részét, hívom őket péntek délután, foglaltak. Negyed órán keresztül hallgatom kihangosítva a substandard muzsikájukat (jó, a matávét nem múlja alul), majd megunom, lebaszom a telefont. Este megint hívom őket (11-ig vannak ott), akkor beszélek egy formával, de ő nem tudja elintézni. Jövök haza koncertről tízkor, elsőre felveszi a szupportos gyerek, de gyorsan kiderül, hogy nekem a gép előtt kell ülnöm, akkor és csak akkor tudjuk a kulcsot legenerálni. Hazaérek tíz perc múlva, megint hívom őket, mondja a géphang, hogy minden ügyintéző foglalt, túl van terhelve a rendszer, akár percekig is várnom kell, amiért bocs. A valóság ezzel szemben szerintem az, hogy két iBankqos szupportos van, ebből az egyik dohányzik a Call Center előtt, a másik pedig a recispicsát próbálja megfűzni, elvégre péntek este van.

Aztán háromnegyed tizenegykor megint hívom őket ezúttal itthonról, gép elől, minden kondíció teljesül, nagyon király. Csináljuk is a digitális kódot, nagyon szépen haladunk, és már pont ott tartok (22:55), hogy oké, már csak be kell lépni, de kapok hibaüzenetet, hogy nem a legfrissebb klienst használom. MICSODA??? DEHÁT TEGNAP FRISSÍTETTEM 1.09-RE! Szorrika vagyok, mondja a párbeszédablak, meg a csávó is, most már 1.10 van, az 1.09 obsolete, már a múlté, lejárt, olyat mán senki sem használ, tegyem fel az újat, és majd holnap reggel próbálkozzak nyolctól. És már tette is le a telefont.

Ma már holnap reggel van, és utóljára akarok megküzdeni az AXÁval, aki amúgy egy kurvajó bank, én nagyon komázom őket. Első körben megnézem, nem jött-e le az 1.11 (vagy az 1.10.05), és már intézem is!

UPDATE: Hétvégén nincs AXA műszaki szupport, majd hétfőn legyek szives…

A cram az egy nagyszerű angol szó, ami azt jelenti, hogy betömködni, bezsúfolni cuccot valamibe. Az utolsó inget bőröndbe. Az utolsó bőröndöt a csomagtartóba. És a mi esetünkben az utolsó bútordarabokat a lakásba.

Mert elkezdődött, el, a felújítás. Őrületes bombázás van a leendő lakásunkban, és ez már hétfő óta tart, de remélhetőleg ma már elértük a mélypontot, innen az építés jön. Eddig már a melósok (és apósom) eltalicskáztak három köbméter sittet, kivettek két válaszfalat, ma újrahúzzák az összes villanyoskábelt, kicserélik az erkélykorlátot, leszedték a csempéket a falakról, szóval őrületes felfordulás és por van.

Mivel ugye egy felújításhoz hely kell, ezért nyilván át kell hozni az “új” lakásból egy csomó cuccot, és mivel nincsen helyünk máshol, így arra a 30 négyzetméterre kell mindent bezsúfolni, ahol most lakunk. Amire nincs szükségünk, azt próbáljuk elvaterázni, de szerintem egy fekete-fehér tévét és egy heverőt kénytelenek leszünk kibaszni az utcára a szeptemberi lomtalanításkor. Eddig már elment egy rádió, egy gáztűzhely, de még mindig van egy szőnyeg, egy akkora szekrény, mint Alaszka, és ezek mind senkinek sem fognak kelleni.

Viszont vannak cuccok, amik meg majd ide kellenek, a régi lakásba, ezért ezeket már ideszállítottuk, és mivel anyósom is fennvan a felújtás miatt Pesten, ő is nálunk alszik. Ezért tehát az egyenlet a következő: vagyunk mi hárman, plusz anyósom, az négy, plusz a default bútorzat, plusz egy két méter hosszú rökamié (nagyanyám hívja így), és még két fotöly, plusz egy Dália tévé, meg extra matracok, meg a gyerek csetreszei, mindez harminc négyzetméteren. Nem vicc. Nagyon nem.

Van videó is, eztfigyeld.

Nem tudunk úgy elmenni bevásárolni, hogy ne legyünk egyből érdekesek, mert a hasamon van egy gyerek. Persze a leginkább érintett korcsoport az öreg nyuggerek, akik nem átallanak leállni Katával szóba elegyedni, hogy jaj de kis aranyos, meg milyen idős, és de kis élénk, és milyen jó bőrben van (translation: dundi!).

De ugyanígy megcsodálnak minket a középnegyvenes-koraötvenes asszonyok, akik mondjuk tizenöt év múlva rikácsolni fognak majd a gyerek kortársaira (vagy éppen a gyerekre), hogy miért itt gördeszkázol az ablakom alatt vasárnap koradélután büdös kölke! Most ezek a drága mamzlik lecukizzák a kislányt.

De érdekesek vagyunk (nincsenek illúzióim: első sorban a lányom az) a korahuszas csajsziknak is, akik még előtte vannak az anyaságnak, és minap meg egy harmincpáréves hapsi jött oda hozzánk, hogy “Dehelyes vagy!”, belecsípett a lányom combjába (a gyerek úgy néz ki, mint egy Michelin-baba), majd hátat fordított és elment.

Ma meg a gyorspékség eladója felejtett el mindent, amikor a lányom rávigyorgott. Hogy milyen pogácsát? Krumplisat vagy tepertőset? És mennyit? És mehet egy zacsiba? Mi élveztük a zavartságát, a lányom meg folyamatosan küldte felé a zavaróadást. Kurvajó volt. Persze azért sikerült minket kiszolgálni, elvégre húsz deka pogit kértünk csak, de akkor is vicces volt, hogy a mi falat lányunk így meg tud vuduzni valakit.

(törökgáborelemez megvan? ő az, akinél a posztok címei általában kérdő mondatok:) )

Mint az ismeretes, márciusban (március 25-én a pontosság kedvéért) vásároltunk egy autót, amit elsősorban én vezetek. (Remélem, ez hamarosan változni fog. Sőt: vidéken már változott is, de a darlingom még Ózdkodik (sic!) a budapesti vezetésből, pedig az általában nem több, mint az üres és az egyes, meg az üres és az egyes kapcsolása). A BMW-nk (mert azt vettünk) kibaszottul ren’be van, én borzasztóan szeretem, a feleségem meg szerintem leszarja, milyen autónk van, ő a gyerek érdekeit nézte, és tulajdonképpen felőle akár egy négyütemű varnyút is vehettünk volna, ha van benne légkondi (ez a legfontosabb a gyerek miatt.) Szerintem belőle egyetlen autó sem vált ki érzelmet, és nem is fog, nekem meg folyamatosan az jut az eszembe, amikor meglátom, hogy bászek, ha nem lenne feleségem, és ez az autó nő lenne, akkor… érted, mint a lopott biciklit.

Imádom, hogy hátul hajt, és ezt rendesen lehet érezni, amikor az ember nem veszi le a lábát a kanyarban, csak elfordítja a kormányt, és az autó rajta marad az íven, de mégis érzed, bazmek, hogy hátulról jön a pówer, onnan tolja be előre az orrát, egészen isteni. Nyilván erőtlen ez a 316i a nagymotoros 328 meg hasonló brutalizmusokhoz képest, cserébe 7.4-en áll a fogyasztás, feljött 7.3.ról, mert az utóbbi időben többet mászkáltam a városban. Nem egy gyorsulóbajnok, egy kicsivel morcosabb autó simán lelépi (a muter bébimergájával ilyen soha vagy alig párszor történt az elmúlt években, pedig az 15 évvel idősebb verda, és “csak” 300 köbcentivel nagyobb a motorgya), viszont pályán tökéletesen viszi a százharmincat, többet meg nem kell. (Jó, egyszer megtoltam neki (természetesen magánúton), vitte a kilónyolcvanat).

Szóval elmondható, hogy jó dílt csináltunk tavasszal. Persze volt néhány dolog, amit cserélni kellett. Ilyen például egy jeladó (nyolcezeh), meg mégegy (nyolcezeh), meg a bal hátsó rugó kicsit el volt törve, azt párban cserélik (harmincezeh), és utoljára ütjük ki a legidegesítőbb bugot, ami az autó üzemeltetését nem zavarja, de a mi kényelmünket annál inkább.

Bazmeg, a centrálzár egy kurva, de mondjuk a jó értelemben, ami azt jelenti, hogy be mindig zár.

Viszont ki nem mindig nyit, ami többszörösen összetett parát eredményezhet. Az, hogy mikor működik a centrál meg mikor nem, na az hőmérsékletfüggő. Tapasztalataim szerint a 20-25 fokot és enyhe páratartalmat szereti, olyankor meglepően sokszor működik. Egyéb alkalmakkor (kánikula) meg lezárom-kinyitom, faszom nem jött föl a pöcök, lezárom-kinyitom, megintnem, lezárom-kinyitom-lezárom-kinyitom-lezá, hopp az előbb kinyílt, és visszazártam, BAZMEG!!! köröket futom, ami igen kényelmetlen. Ilyenkor egyetlen megoldás van: a balegy ajtaján van kulcslyuk, meg hátul, de az külön nyílik. Tehát sofőrülésen keresztül szállunk be és ki. Ami – hát valljuk be – igen izgalmasan néz ki egy BÉEMVÉ esetében, érted. Pedig múltkor a madarasteszkó parkolójában voltunk kénytelenek eljátszani a következőt.

Szetáp: gyerek meg az anyja hátul, gyerek előírásszerűen gyerekülésben jobb oldalon, anyja mellette a bal oldalon. Papuci (én) szépen kiszáll, pár kört nyomkod a kulcsokkal, közben basszájbázik (nincs foganatja, béemvé kuncog). Asszony kikapcsolja a gyereket, ölébe veszi, letekeri az ablakot (apu még mindig a kulcsot nyomogatja, hogy nyílj már ki te dög!!!), majd anyu felszólítja aput, hogy hagyja abba a szitkozódást, mert a gyerek megáll a növésben. Ez érv, apu elhallgat, és magára ölti a kengurut.

Anyu a lehúzott ablakon kiadja a gyereket! De ő maga még mindig a béemvé börtönében ül, talán kéne szólni a münchenieknek, hogy apám, ez mégse lesz így jó. Asszonytól elbúcsúzunk, felhajtja az ablakot, majd leveszi a szandálját, és kidobja a nyitott balegyen keresztül. Összeküppedve feláll a béemvében és elkezdi a kizsipelési procedúrát.

Bal lábbal előre lép egy óriásit balegy szőnyegére, eközben a jobb lába még a hátsó üléssoron van, általában a.. izé, ott középen, azon az alagúton, tudod, ami elválasztja a rendezői balt meg a rendezői jobbot. Ezt követően megfordul (jobbláb “elöl” és bal “hátul”), és a jobb lábát a bal mellé zárja, és lehuppan a vezetőülésbe, majd kikászálódik a kocsiból.

Nem mondom, szép mutatvány ez, főleg akkor vicces, amikor kijövünk a vásárlásból. Bebasszuk a csomagokat hátra, majd a feleségem az első ajtón keresztül bemászik hátra, lehajtja az ablakot, beadom a gyereket, lerögzíti a székre, majd beszállok és indulunk. Nemtudom, én röhögnék, ha ezt végig kéne néznem, mert iszonyat vicces, hogy mindez a buziköcsög béemvésekkel történik, akik biztosan meg is érdemlik, mert tahón levillogják szegény buzukisokat a pályán.

Na, ez az egyetlen baja a bömzlinek. Holnap viszem javítani. Hétre. Szentendrére. (OMG! )

Rögtön az advancementekkel kezdem a kedves naplómat.

Reggel fel, már omfg nyolckor. Mivel asszonnyal mindent a vateráról lövünk (így a legolcsóbb), a napot telefonálással kezdtem. A mai nap folyamán a tervek szerint először az etetőszéket vettem át (egy Peg Peregót csaptunk le nyolcfélért). Feltettem a hátamra a harmincöt littyós hátinkat, mondván hogy abba legalább félig belefér, aztán felpattantam a keróra, és irány a Deák, közelebbről a Paulay Ede utca. Jött is az etetőszékkel a csaj, ami akkora volt, mint Afrika. Mondom, hogy szopó van, babám, ezt mégis hogy a francba fogom elvinni, mert a hátiba nem fér be, kézbe meg… Hát akkor kézbe, plusz rajta a hátamon az üres hátizsák, most mitcsináljak, hát oldd meg, bátyám.

Végül az lett, hogy valahogy az egyik vállamra applikáltam a Peregót, és elkezdtem szép lassan visszafelé csorogni az egyirányú Paulay-n a Deák felé, piros lámpa alatt átmentem keresztbe a Bajcsyn (mindezt egy böhömnagy etetőszékkel a bal vállamon úgy, hogy egy kézzel kormányoztam ÉS fékeztem a koskormányos Puchot), aztán meg betagozódtam a reggeli csúcsforgalomba, különös tekintettel a buszsávra. A Múzeum körúton próbáltam áttenni a másik vállamra, az még nagyobb szopó volt, mert úgy nem tudok irányítani. Namindegy, valahogy hazapilinckáztam ezzel a kibanagy etetőszékkel, amit amúgy nem tudom, miért vettünk meg, a gyerek naponta kábé két kiskanál gezemicét hajlandó kanállal fogyasztani, egyébként minden egyéb próbálkozásunkat körberöhögi (magában, ugyanis kifelé hisztizik). Tervek szerint estére tele kéne tömnünk banános jóéjt péppel (milupa márketingesei dolgoznak, figyeld), de a gyerek olyan szinten szarik a milupára, hogy annál jobban mán nem is lehet. Énszerintem a kanál is szar, amivel próbáljuk tömni, de a Kata szerint a kanál jó, a gyereket kéne cserélni. Én a libatöméses műanyag csövet javasoltam, de azt elvetettük, mert állítólag nem lehet kapni a gyerek méretében.

Na, szóval hazaértem a felesleges és sárga/kék etetőszékkel, amit a feleségem nem tudott kinyitni, a gyerekemet meg nem érdekelte, hiszen úgysem fogja rendeltetésszerűen használni. Én kinyitottam azért, lásson csodát a gyerek, de ő unott arccal nézett ki a fejéből, és szivárogtatta a nyálát a drínszietör pólómra. (Annak mán mindegy).

Ezután bevetettem magam az autóba (aminek nem működik rendesen a központi zárja, hol nyitja az összes ajtót, hol meg nem, majd meg kell csináltatni) és elmentem tanítani, aztán pedig átvettem a szintén levaterázott beépíthető sütőt és gázfőzőlapot. Nevetséges ötvenötezer forintot fizettem egy tökjó állapotban lévő szettért. Szerencsére éppen nyílt az autó, így be tudtam tuszkolni a hátsó ülésre a sütőt, a csomagtartóba meg a főzőlapot, és irány az új pecó. Valahogy rengeteg bazmegen keresztül és olysok viszály után megfogytam, de nem törtem el a sütőajtót, és felértünk a másodikra (lift nincs!). A vége felé már fuldokoltam, de akkoris felvittem azt a szart. Aztán még mentem két kört a kisszarokért, de azok legalább mán nem voltak nehezek. Így már az új lakásban van mosogatógép, sütő és gázfőzőlap is.

És elhoztam a nagymutertól a Videoton világvevőt is, mert azt meg eladtuk a vaterán, és hamarosan el kell majd küldeni. Meg még elhoztam a nagyi ruháit, kábé úgy nézhettem ki, mint egy albán menekült. De pont befért a bömbölő hátuljába (más már nem fér be, fullon van).

Hazafelé még bevásároltam az esszenciális alapételeket, tejet, kenyeret és zsemlemorzsát, baszki, zsemlemorzsát, mert csak ez hiányzott a rántott sajthoz (fuckyeah rántottsajt, legjobb kaja ever). Ebéd után tanítottam mégegyet, majd minimál pihi, és eljött a nap utolsó (akkor még azt hittem) kvesztje, el kellett mennem egy mikróért a harmadik kerület akvinkum felé, mert közelebb nem volt, nyilván. Mikró azért kell, mert mink elvisszük a mienket, és az albérletbe illik ilyet vételezni szerintünk.

Persze bekaptam az esti csúcsot, pedig úgy terveztem, hogy hat órára már minden irodaarcú hazaér. Nem. Tévedtem. A rakpartra meg se próbáltam felhajtani, inkább a Budafoki-Gellért-Rudas-Döbrentei-Lánchíd útvonalon mentem lépésben, mert így legalább a táj változatos, és nem érzem úgy, hogy hirtelen gázzal bele kéne farolnom a Dunába. A dugó méretére jellemző egyébként, hogy a Batthyányinál lerobbant, és ezért a kettő sávból egyet elhasználó Ford Fókusz _semmivel_ nem lassította a forgalmat, előtte is, utána is ugyanakkora méretű szopó volt. Ide is írom, for the record, hogy Kruspér utca – Batthyányi tér 45 perc. Az amfiteátrumtól azonban már haladós volt a dolog, csak az index magasságában akart kivégezni egy uj péter kinézetű arc egy terepjáróval (elfogy a sávja, de nem baj, mert ott az enyém, és az sem baj, hogy én ott jövök).

Sikerült felvennem a mikrót, fél szemmel meg figyeltem a forszkvert, és láttam, hogy a haverok egyre inkább csekkolnak be a Szigetre, hát igen, Kispál búcsúkoncert, értem én a viccet, csak nem szeretem. Hazafelé megtankoltam (340-es benzin fakye), aztán a Margit hídnál feltéptem a raqpartra, tempomat hatvan, azt csoki. Itthon még ment a bál, gyerek már lefürdetve, de még ordít. Nem alszik el könnyen ez a lány, remélem, ebből nem csinál trendet. Minden kölöknél van ez, szerintem, hogy egyszerűen túlbőgi, túlfárasztja magát, és onnan meg már azér nem bír elaludni, mert olyan baromira fáradt.

A mai nap konklúziója amúgy röviden annyi, hogy font pordítva kellett volna. Az etetőszékért el kellett volna menni kocsival, a kibaszott mikróért meg keróval és hátival, habár a józanész pont ennek ellenére megy (mert az meg azt mondja, hogy belvárosba kerékpár, hosszútávra meg autó, pedig most tényleg fordítva kellett volna.)

Holnap? Holnapra is geci sok van, de arról talán majd holnap írok.

Amikor megszületett a lányom, akkor megígértem, hogy nem leszek olyan, mint a többi távoli ismerősöm, akikkel hogyha összeütközöl az utcán (2 évente 1x), akkor csak arról tudnak beszélni, hogy milyen aranyos a gyerek, meg az asszony terhes megint, meg ilyenek. Odakint ezt be is tartom, mert – bár fontos része ez az életnek – mégsem ez az elsődleges ok, ami miatt általában emberek összegyűlnek.

Itt azonban megtehetem, hogy becsukjam azt az ajtót, és elmondjam, hogy:

Teljesen fasza dolog faternak lenni, és az élet nagyszerű irányban halad. Persze tele vagyok parákkal (asszem ez nem csak Kata érdeme), ami főleg annak tudható be, hogy lett rajtam felelősség. A lényeg az, hogy eléggé irányba lettek a dolgok. Néhány hét, és költözünk: nagymami lakását vesszük meg a család egyik felétől a másik fele (és egy bank) segítségével, a mostani pecónkat meg kiadjuk, és igyekszünk a törlesztőket ezzel kiütni. A kislakást (mostantól ez a neve) szeptember 15-től ki is adtuk, tehát előtte költöznünk kell, addig meg még annyi minden van, hogy leírni is rengeteg (sitt, törmelék, bútor, harmincéves tévé, ötvenéves rádió, rakétaporszívó, baromirégi szekrény onnan ki, padlólap, csempe, járólap, laminált padló, kád, tükör, mosdó, vécé, mosogatógép, mosógép, tűzhely, hűtőgép, sütő oda be (és most csak a legfontosabbakat mondtam), és még mindezt kilogisztikázni, hogy mit, honnan, mikor, mivel, hova, és ha oda, akkor oda még mit, vagy onnan még mit el, hát ez egy egész családos projekt), hátmég csinálni.

Mindebből persze a lányom semmit sem érzékel, csak fejlődik ipari lendülettel. Apropos, ma hat hónapos, jelenleg 8.5 kiló, és már tud fogni meg elengedni. Ez kibaszottnagy advancement a korábbiakhoz képest, amikor csak fogni tudott. Értsd: be tudta tömni a cumit a szájába, csak az agya nem adta ki a release parancsot a kezeknek, és a kéz elvételekor jött a cumi is. Mán ilyen nincsen, tudja, hogy nem elég a szájbagyömiszkélni, el is kell engedni, méghozzá időben! Aztán tud már állandóan mosolyogni. Vigyorog. Tud már mindent összenyálazni. Bazmeg, nem gondoltam volna, hogy ennyi nyál van a világon. Hogy létezhet. Ez nem az a habzós nyál, amit az építőmunkások a negyven fokba kiköpnek a flaszterra, miután a téglapor egész napon át szállt az arcukba, nem. Ez tiszta, folyékony nyál, kicsit hígabb az olajnál, de sűrűbb a víznél. Recens fejlesztés az is, hogy tud hasról hátra fordulni kemény felületen. Nagyanyja (szuper nagyanyjái vannak amúgy a kölöknek a fejlődését tekintve, mert az egyik tanár a másik védőnő) szerint egy hónappal ezelőtt az átfordulás bármelyik percben megtörténhet stádiumban volt (imminent!), de ezekben én a lányomnak hiszek inkább, ha nem csinálja, akkor még egy processz hiányzott a kitből. Jelen esetben az, hogy ha kitámasztok balra a karommal, és a seggemet tőkesúlyként belengetem balra, akkor még nem fogok tudni megfordulni, ja, mert bal kézzel még ki vagyok támasztva. Azt előbb be kell húzni, és csak úgy lehet hátra fordulni.

És rág. Rág mindent, és most a fogkibúvás imminent, ez azt jelenti, hogy majd jön, amikor köll. Megfogja a hüvelykujjamat, beteszi a szájába, és megrágja. Elöl, középen, hátul. Borzasztó vicces, hogy az óriáshüvelykujjamat rágja. És tud gagyogni. Néhány hete még a glájdokat vette nyelvészeten (ggggg, bbbbbb), most nem is tudom mi a soros, kicsit összevissza halad. De volt valamelyiknap ebüngi, ezt egészen konkrétan kimondta, ma meg ezt a fonetikus hangot gyakorolta pl., hogy [∂] (ez az a hang amúgy, amit a magyarok képtelenek kimondani (this, them, thee). ha neki sem megy majd, akkor az orra alá fogom dörgölni, hogy bezzeg féléves korodban ment, kurva kölke!).

Mit tud még, várjál. Ja, szerelőállás. Ez azt jelenti, hogy amikor a hátán fekszik, akkor kábé folyamatosan égnek áll a lába, és gyürkéli a lábujját, a lábát, vagy beveszi az egészet a szájába, és kurva vicces, amikor úgy dünnyög.

(Bazeg, jó ezeket leírni, még jövök!)