Zéblog v1.40 (lucidel.icio.us)

Ezzel a posttal már régóta tartozom magamnak és a hatalmas (és egyre növekedő) iPod és iTunes szempontjából n00b közösségnek, akik állandóan ugyanazokat a kérdéseket teszik fel nekem és egyébb régebbi iPod használóknak.

Az iPod immár 2001 óta a piacon van, és sokak szerint ez a termék hozta vissza az Apple-t a csőd széléről. Van benne valami. Szóval 2001-ben már a piacon voltak az első merevlemezes mp3 lejátszók, azonban ezek mégsem voltak kapósak a nehézkes felület miatt. Nyilván az emberek rengetegmindent és sokféle módon akarnak intézni a zenéikkel: csoportosítani, kategorizálni, playlisteket összerakni, osztályozni, satöbbi. Nos, az Apple úgy gondolta, hogy ezt nem lehet a célhardveren megoldani, így a fent említett feladatokat az iPoddal szoros együttműködésben élő iTunes szoftverre bízta (ez volt az egyik “fergeteges” innováció.)

Az iPod “kezelőfelülete” tehát az iTunes szoftver, ami a zenéket a saját adatbázisában tárolja le. Ez az adatbázis alapú zenetárolás egy Macintoshos sajátosság. A szoftver nem a zenefájlok neve alapján találja ki az előadó, album, számcím elnevezéseket, hanem ún. id-tag-ek alapján, ezt az információt pedig a fájlok magukban hordozzák. Ez azért jó, mert a fájlok átnevezésekor ezek az id tag-ek egyáltalán nem változnak. Az Apple elképzelése szerint egy számítógépen található összes zene bekerül az adatbázisba (vagyis az iTunesba), és onnan válik menedzselhetővé, a fájl alapú gondolkodás pedig lejárt ötlet, felejtsük el. Ha ezt a filozófiát követjük, akkor egy pendrive-ra nem az intézőn (finderen) vagy a totálkommanderen keresztül pakolunk át zenét (ez a fájl alapú gondolkodás iskolája), hanem megnyitjuk az iTunest, a beépített keresőn keresztül megkeressük a másolni kívánt albumot (beírjuk az album nevét a keresőbe), majd ráhúzzuk az egész lemezt a pendrájvra. Nincs többé Sajátgép\E:\mp3\Régiek\Rock\(hosszú görgetési procedúra) Pink Floyd\The Wall utáni kutakodás. Egyszerűbb megnyitni a célszoftvert (ha még nem fut, bár nálam mindig), és beütni a keresőbe, hogy The Wall. Összes kijelölése, és mehet a drag and drop.

Ehhez persze egy jól menedzselt zenekönyvtárra van szükség, amit fel kell építeni. A következőket javaslom: Ami megvan cédén azt rántsuk be az iTunesba. Ő villámgyorsan begrebbeli a lemezt, ezekkel az albumokkal nem lesz problémánk. A haverok által intelligens módon begrebbelt zenék is gond nélkül fognak működni (intelligens mód: grebbeléskor a szoftver kitölti az id tageket a CD adatbázisból letöltött adatok alapján). A gond akkor kezdődik, ha bizonytalan forrásoktól és Kis Pisti által Windows Media Playerrel grabbelt Track 1.mp3 nevű dolgokat akarunk bedobálni az iTunesba – valószínű, hogy ezeknek a fájloknak nincs kitöltve az id tagjük, ami szopó. Javasolt tehát a rendes release-k leszedése, ha már mindenképpen p2p-n keresztül szerzünk be zenét. (Én is ezt szoktam tenni.) Ha valaki ragaszkodik a Kis Pisti release-hez, akkor az jobbklikk Get Info segítségével kitöltheti az id tag adatokat.

Ha megvan a rendes library, akkor itt az ideje, hogy beszéljünk végre az iPod és az iTunes koncepciójáról (maradjunk egyelőre az alap és támogatott helyzetnél). Az iPod ugyanis ideális esetben nem úgy működik, mint egy pendrájv, hogy rádobom a zenét azt jóvan. Egy iPod ennél jóval több: a géped része. Most jön az, amikor az állítást kell bizonyítani, right? Akkor mondom. Az iPod egyetlen gép egyetlen iTunes egyetlen zenekönyvtárával szinkronizál, azzal viszont száz százalékosan. Az iPod tulajdonképpen a lecsupaszított számítógéped “front-endje”. Csak a szórakozás és a túlélés szempontjából fontos dolgok vannak rajta: zenék, képek, videók, kontaktok és naptár. Ebben semmi csoda nincsen, mert ezt minden valamire való gyártó kütyüje. A legnagyszerűbb az egészben a szinkronizáció: ha megúnsz valami zenét, és letörlöd a iTunesből, következő szinkronkor törlődik az iPodról. Ha megváltozik Józsibogár telefonszáma, legközelebbi szink után megtalálod a friss számot az iPodon. És ez ugyanígy van a képekkel, naptárakkal, playlistekkel és mindennel. Az iPod azért minősül “front-endnek”, mert a készüléken nem lehet módosításokat eszközölni – ez túlzottan bonyolult menürendszert és kuszaságot eredményezne. Az iPod menedzselője az iTunes, és ez így van jól.

Nyilván a fenti módszer nem mindenkinek jön be, és ez teljesen természetes. Sokaknak egy gép(ek)től függelten lejátszóra van szükségük, és az iPod-ot így is lehet használni, csak két klikk az egész. Egyrészről ki kell pipálni a Manually manage this iPod funkciót, majd rá kell tenyerelni az Apply gombra. Innentől azt tehetünk az iPodunkra, amit akarunk, és ott, ahol akarunk. A front-end jellege ettől függetlenül megmarad a dolognak, mert az iPodról (elvileg) nem fogunk tudni viszamásolni a számítógépre, dehát erre már született nem egy megoldás is. Aki így használja az iPodját, az azon a számítógépen tömi meg az egységet, ahol akarja, és azzal, amivel akarja (feltéve, hogy van iTunes a gépen.) A zenék iTunesen belül az iPodról lejátszhatóak is lesznek.

Mindazonáltal az egyes számú módszer az igazán elegáns, és támogatott, csak el kell fogadni néhány dolgot:

1) Amit törölsz az iTunesből, az törlődik az iPodról. Ez nem egy pendrájv, hanem a gépeddel szimbiózisban élő, de attól százezer százalékosan függő lejátszó.

2) Nem támogatott a számítógépre való visszamásolás. Ez azért és csak azért van így, mert az Apple üzemeltet egy nagyon népszerű online zenei boltot, és nyilván a kiadók nem örülnének annak, ha az online vásárolt zenéket az iPodon keresztül más gépekre át lehetne tölteni.

Egyelőre bevezetésnek szerintem elég ennyi. Én baromira ajánlom mindenkinek az iTunes iPod kombót, és persze tökre megértem, ha valakinek ez nem kell. Én azonban, mint az integrációtól behugyáló geek, nem tudom nem szeretni és képtelen vagyok nem csodálni azt a rendszert, amit az Apple hét éve elénk rakott. Mert iTunes and iPod – Work Like Charm. Lengetem a kalapom, Sztív (UTALJ!)

Megint megjött az e-bay mikulás, és tele volt a zsákja.

Elsősorban két darab almához tartozó EU plugot vásároltam. Az egyik az Airport Expressemet fogja szolgálni, a másik pedig Luca töltőjét.

Mivel gonosz módon illegális úton csempésztettem be mindkét egységet az országba a messzi Ámerikából, ezért csak USA aljzatok vannak hozzá, de természetesen ez nem baj, mert bármely műszaki boltban kapható ez a típusú tápkábel:

Így természetesen gond nélkül fog menni az egységünk, ugyanakkor ez a megoldás randa, és odaveszik a szexiség, ami a mekes termékeket körülveszi (BWAHHAHHA!), így aztán muszáj volt két ilyen kis baszt is beszerezni. A két plug összesen 2000 forintba fájt a messzi Hong Kongból szállítással együtt.

Item number two egy Macbook Pro akksi, ami sosem baj, ha van tartalékba. A mostani már amúgy sincs tiptop állapotban, mert volt olyan, hogy hülye júzer hetekig le sem vette a töltőről az akksit, és ilyenkor persze, hogy megfárad. Most lett új, ez is a népi Kína területéről. (Természetesen az Apple akksiból is faszákat gyárt, egészen pontosan olyanokat, amik a gép bebörrentése nélkül is megmutatják, hogy mennyire vannak feltöltve). A pótakksi itthon stunning 39.000 forint körüli áron van, a népi Kínából importálva ez az összeg… 12.371 forint mindennel együtt.

A harmadik item pedig egy pénteken lecsapott hangkártya (Focusrite Saffire LE), ami a szomszédos Bécsországból jött. Újonnan 75 darab ezresbe kóstál, nálam megállt ötven alatt.

Emberek, legyen eszetek! Íbélyezzetek, bazeg! Mindent és bármit ésszerű keretek között!

Kezdenek fogyni az érvek.

NE VEGYÉL MAC-ET, MERT AZ DRÁGA! Lófaszt.

Kurvajó cikk, és teljesen vállalhatóan objektív. Sajnos a hozzászólásokat most nincs időm elolvasni. Szóval tíz százalék a különbség az árakat tekintve. Nade felhasználói élményben, feltelepített szoftverben, szépségben és kézreállóságban mennyi? És mennyi időn belül hozza be a 25 ezer forintnyi különbséget annál, aki munkára használja? Egy legális vírusirtó kerülhet ennyibe? Ne vicceljünk, kérem. Ennyit a másfél-kétszeres árakról. 

Ez lett a neve a Dechert család új iPodjának, amit Andorrában vásároltunk. Dechert Áron már régóta nyavajog nekem, hogy mennyire kéne neki már valami zenelejátszó, amire felteheti a kis kedvenceit (az általam sosem hallgatott britpop zenéket, meg a dallamos rádióslágereket fiatalkorunk hozadékával, a Guns N’ Roses-szal keverve), és most a miniállam fogyasztó elektronikai gedzsiteket árusító utcájában nyélbe ütöttem vele a dealt.

Először csak kíváncsiságból néztünk be az egyik boltba, mintegy tájékozódásként, aztán egyből le is esett az állunk: 4 gigás nano 115 euró, 8 gigás nano 145, ebből rögtön engedtek volna 5 eurót. Ezután csendben megjegyeztem, hogy a kisebbik egység nálunk 40 ezer körül mozog, a nagyobb meg mondjuk olyan 55 ezer környékén áll meg. Dechert, mint üzletember, rögtön elkezdett latolgatni és mérlegelni, hogy ez most kell-e neki. Döntését a helyes irányba terelendő, előkaptam a zsebemből az én egységemet, és a kezébe adtam. Aztán egy cigaretta mellett megbeszéltük azt, hogy hogy is működik ez az egész iTunes és iPod dolog. Mi az a szinkronizálás, és az a holisztikus szemlélet, amit a cég igyekszik a felhasználókra erőltetni.

Dechert sokáig habozott, ami csak azért volt érdekes számomra, mert a zenehllgatás korábban nála need szinten jelentkezett, és akkor, amikor az orra alá dörgöltem az árkülönbségeket, és azt, hogy ez egy teljesen megbízható és könnyen kezelhető gedzsit, aminek csak egyszer kell rákapni az ízére és filozófiájára, és azonnal megy aztán, nos, akkor megtorpan. Dechertet nem így ismertem. De azért tettünk még egy próbát, kicsomagoltattuk az almazöld egységet, rádugtuk a Mac-emre, és azonnal birtokbavették egymást. Mindenki roppant készségesen kommunikált a másikkal, csak néhány klikkből tartott volna az, hogy valamennyi zenét is tegyünk rá egyből (aztán meg jól ne vegyük meg).

Az elhatározás tehát megtörtént, Dechertből iPod tulajdonos lett. Még tartalom nem volt az eszközön, de Dechert már csavargatta a klikkvílt, tekergőzött a menüben, és élvezte a felhasználói felület. Még aznap az autóban kontentet is varázsoltunk rá. Mutattam a lépéseket a műszaki alfabéta barátomnak, aki egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy a gépredugástól számított kb. 5 percen belül működőképes eszközt adtam a kezébe fényképekkel, zenével és minden egyébbel. Munkám után kitöltöttem a csekket, a kasszához fáradtam, és átnyújtottam a papírfecnit a pénztárosnak. Hála istennek Sztívék mindig pontosan utalják a jutalékot.

PlasztikJózsi megcsinálta a múvmentet egy nap alatt. Az a szájt, amit tegnap tulajdonképpen a kutya sem ismert, ma estére már tízezer egyedi (!!!) látogatót húzott be, és több mint 1500 digget (and still counting…). A kezdeményezésről jópár “szakmai” portál és blog beszámolt (index, hup, kreativ), a hír külföldi tech-site-okon is megjelent (macobserver, crunchgear, creativebits), és természetesen még jópár oldalnak elküldték a híreket a lelkes fanatikusok (tuaw, macrumours, etc.). A bloggereknek köszönhetően ha rákeresünk az apple hungary szókapcsolatra, akkor jelen post írásakor ötödik helyen áll a plastik.hu egyik vonatkozó bejegyzése, és gondolom jön még feljebb is. Merthát rengeteg blogger írt a témáról tegnap este és ma. Elképesztő aktivitást sikerült elérni, és erre simán büszkék lehetünk.

Elemezgetem a vállalkozás sikerét, és több tényezőt is elő tudok húzni hirtelen, de, hogy e tényezők közül melyik nyom többet a latban – ezt nem tudnám megmondani.  Egyrészről biztos ott volt a júzerek elégedetlensége is, a valamit kéne már csinálni feeling, csakhát ki vállalja be a lépést. Nyilván az ilyen akcióhoz erős bázis kell, ami az Apple felhasználók/fanatikusok közül csak keveseknek áll rendelkezésére (konkrétan csak Angeldayre és Handrásra tudok gondolni, ezutóbbi azonban nem “pártatlan” játékos, lévén az xms.hu Alma dealery vezetője ne “lázongjon” a brand ellen, még akkor is, ha van miért.) Jelen volt tehát az igény (hány olyan posztot/fórumbejegyzést olvastam már, hogy jaj, de rettenetes ez a helyzet, csináljunk már valamit), és megvolt az ember is, aki elindíthatta az akciót. Még így is bukhatott volna akkorát, mint egy ház. Van itt még egy tényező, ez pedig az, hogy a “kiáltvány” írója nem vette komolyan magát. Igen, beletettük az descendants of Attila the Hun-os dzsókot, meg fakingozott is egy jót. Nem mindenki ért ezzel egyet (a fakinggal én sem feltétlenül), de az biztos, hogy ez a verzió sokkal megnyerőbb, mintha Angelday előhúzott volna két-három pie chartot a kabátujjából, és fennhangon kezdte volna fejtegetni, hogy miért éri meg az Apple-nek Magyarországra jönni. Nem nézett volna ki jól, ha a tüzes szemű próféta mindenféle excel fájlokkal támasztotta volna alá érveit.

Jó ez a hozzáállás, működik és hiteles – mert Józsinak nincsenek illúziói, és nincs vesztenivalója. A wewantapplehungary.com hirtelen sikere miatt nem lesz holnapra iTunes Store, nem lesz lokalizált OSX (((ez nekem nem is hiányzik))), nem lesz rendes szervíz és ellátási hálózat, és nem lesz rendes apple.hu. Ugyanakkor persze, hogy valami elkezdődött, amire esetlegesen a big pond túloldalán, Cupertinóban is fel lehet figyelni. Naná, hogy Steve-t nem lehet ennyivel megijeszteni, dehát ez nem is cél. Az akció célja a figyelem felkeltése volt, ami példásan sikerült. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 0 klikkről 10.000-re egy nap alatt is el lehet jutni. Minden résztvevőtársnak riszpekt. Ma este elmehetünk úgy aludni, hogy tettünk valamit a köz érdekében. És igen, büszke vagyok arra, hogy társadalmi munkában én is betettem a magam részét a projektbe, és átolvastam tízszer, hogy túl böszme hiba ne legyen benne. Jó érzés valamit megcsinálni faszállítóra. És ez most bejött.

Hajrá Apple Magyarország, hajrá Apple!

PlasztikJózsi, a legnagyobb magyar Macintosh advocate meglépte a hónapokkal korábban beígérteket, és tényleg összehozott egy website-ot, a wewantapplehungary.com-ot. Az oldal célja nem más (és nem kisebb), minthogy az általa keltett visszhang egészen Cupertinóig hallatszódjék, és előbb vagy utóbb tényleg legyen egy olyan Apple Magyarország Kft., amely mögött nem egy arab holding áll, hanem a valóságos, selyemfényű, homlokokat múzsai csókkal ellátó Apple Inc. Nyilván ezt Józsi egyedül nem fogja elérni, ezért szólítom fel tehát én is a Mac és iPod használókat, szimpatizánsokat, és egyáltalán, hogy beszéljenek a wewantapplehungary kezdeményezésről, diggeljék a történetet, linkeljenek az oldalra (uppolják a pagerankinget), helyezzenek el a kis badge-et a saját oldalaikon, és egyáltalán: álljanak át az advocate-ekhez, beszéljenek a Macről és saját belátásuk szerint evangelizáljanak.

Make your voice heard!

2007. december 13. – Luca napja

Mond ez a név valakinek valamit? Igen, kedves közeli ismerőseim tudják: a kis Macbook Pro-t szoktam Luca névvel illetni. Hát, Luca ma egy éves – és egy éve történt az is, hogy elkezdtem nem bekapcsolni a pécémet. Egy éve vagyok Macian.

A switch a lehető legproblémamentesebben zajlott le, segítségemre volt azért, hogy a háttérben a pécén volt minden adatom, és ha valamelyik lépést elcsesztem volna, akkor kicsit törölgettem volna, és újra megpróbálkoztam volna az adott lépéssel – összességében azonban elmondható, hogy nem volt nehéz Macre váltani, és a Windows világhoz immár sokkal kevésbé kötődöm. Windowst tulajdonképpen csak a Word és az Excel miatt tartok, ezenfelül az bankomat azon keresztül érem el, és a GPS-em működik csak Windows-szal. Ez azt jelenti, hogy ha nem dolgozom (amit Windows környezetben teszek), akkor tulajdonképpen csak 2-3 naponta indítok Windowst, és akkor is csak öt-tíz percet fut.

Az első több, mint fél évben a gép 120 gigás HD-ján tároltam mindenemet: zenék, doksik, képek, bankkártyainformáció, programok, kalendárium. 120 gigára használtam mindent. És ebbe még a torrentezés is belefér. Persze mihelyt összejött egy DVDnyi anyag, az rögtön kipörkölésre került, így lehetett túlélni azt, hogy az addig megszokott 240GB helyett csak a fele állt rendelkezésemre. És arra is rá kellett jönnöm, hogy adataim tekintélyes hányada nélkül is teljesen egészséges digitális életet tudok élni. (Ez újdonság volt.)

És hogy milyen a Mac egy évnyi aktív használat után? Objektíven: számomra megfelelőbb. Szubjektíven: Kurvajó. Amikor a PC-met bekapcsolva hagytam, és leléptem itthonról, akkor sokszor gondoltam arra, hogy amikor megmozgatom az egeret, mi fog fogadni. Minden megy rendesen? Vagy lesz valami kis buborék ott az óra mellett, ami valamire figyelmeztet engem a ronda kis piros x-szel? (Például arra, hogy két órával ezelőtt 5 percre kevés volt a memória). Vagy hogy minden úgy van-e, ahogy hagytam. Nem fikázni jöttem a Windowst, ezért hozzáteszem, hogy igen, az esetek 50%-ban semmi nem fogadott, 30%-ban kért meg arra, hogy szabadítsak fel neki egy kis helyet a C:-n. Megtettem a szokásos lépéseket (tempek ürítése, a LocalSettings vagy milyen nevű mappa tempjeinek törlése, kukázás, satöbbi, ismerjük mindet), és csak 20%-ban kaptam olyan pirosikszes figyelmeztetéseket, amiknek a nagy részével nem is tudok mit kezdeni. Minden nap ellenőriztem vírust, reggel nyolckor elkezdte, és ha nem dühödtem be rá, és nem állítottam le, akkor ez azért 9-ig, vagy 9.30-ig program is volt – végigkerregte a H meghajtó utolsó szektorát is. Aztán dolgoztam. Nem volt vele gond. Néha belassultak a billentyűbeütéseim, nem tudtam taszkot váltani, mert valamiért “darált”, aztán elfelejtette, és nem darált. A Total Commander a legjobb barátom volt, és minden fájlműveletet azzal csináltam, és el sem tudtam képzelni, hogy hogy lehet nélküle meglenni. Megsúgom: gond nélkül. Akkor látok ilyen duplapaneles fájlmenedzsert, amikor FTPzem.

A Windowst tápláltam. Nem szerettem, de tápláltam, igyekeztem jó gazdája lenni. Igyekeztem figyelni a rendszerre, és felraktam a nálam hozzáértőbbek által javasolt utilokat: vírusírtót, tűzfalat, meg valamilyen MagicDefragger progit, ami mindig defraggolt, amikor én nem foglalkoztam a géppel. Egy évvel később pedig be kell vallanom, nem tudom. Nem tudom, hogy hol van a Unix alap. Nem láttam eddig se /bin-t, se /var-t, se /tempet, se /usr-t. Egyrészről azért, mert nem érdekel, hogy hol vannak, és hogy láthatnám őket, más részről pedig – és ez a fontosabb – nem történt semmi olyan, ami miatt hozzá kellett volna nyúlnom bármihez is. Tegnap egy műszaki egyetemista csávó mondta nekem (kocka a jobbik értelemben), hogy a Macintosh a hülyék gépe; azoké, akik nem értenek hozzá; akiknek “ha két kapcsolót át kell állítaniuk, akkor megijednek” ezért “nem lehet konfigurálni a Mac-et”. I could not disagree more. Az igaz, hogy talán kevesebb az opció, de emiatt jobban átláthatóvá válik a rendszer, és könnyebb megtalálni a beállításokat. Ugyanakkor itt is lehet a progikat tweakelni, dehát erre az átlagfelhasználónak (értsd a felhasználók szerintem 90%-ának) nincs szüksége. Ugyanez a figura mondta, hogy ő tudni akarja, hogy mi miért történik a gépben. “Ha a Windows valamiért nem működik, akkor egy kicsit feltúrom a netet, és kis keresés után kiderül, hogy melyik inibe mit kell írni, egy restart és már megy is.” Bevallom, én leszarom, hogy mi történik a gépemen belül. Nem azért használok számítógépet, mert meg akarom őt érteni, hanem pont az ellenkezőjét várnám el: hogy ő értsen meg engem. Engem nem érdekel, hogy hogy működik. Ezért még a lábamat sem tettem a terminálba kettőnél többször. Ott állítólag lehet látni a fájlrendszert. Azért ülök le egy számítógép elé, mert olyan dolgot akarok csinálni, amit számítógéppel lehet. Amikor gördeszkázom, akkor nem érdekel, hogy működik a kerekemben a golyóscsapágy, és amikor autót vezetek, nem akarom érteni az Otto motor működésének elvét. Nem érdekel.

Mindent összevetve azt kaptam, amit vártam. Egy jól használható rendszert, ami az alapvető dolgokra tökéletes módon használható out-of-the-box. Alapból szinkronizálja a kontaktomat és a naptáramat a telefonommal, lehúzza a kamerámról a képeket, felismeri a videókamerát, megtalálja a wifit, böngész, rsst olvas, csetel (iChat), backupol, levelez, jelszavakat titkosan tárol, rendszer szinten, fájlok tartalmában is keres és talál, van benne egy teljes oxfordi egynyelvű szótár etimológiával együtt, podkasztkészítő, zenecsináló alkalmazás, meg még a jóisten tudja mi. Ha nem elég az out-of-the-box szolúció, akkor jönnek a letöltések: torrentkliens, MSN, ICQ, Skype, Camino, Firefox, DivX-es, Windows Mediás dolgok, VLC, M-Player, Google Earth. Cáfolom azt a kijelentést, hogy a Macre nincs szoftver, vagyhogy nincsenek tört programok. Ez nem igaz. Ha igaz lenne, több dologra hasznánám a Win-t. De nem. Még mindig csak munka, gps és bank. Ugyanakkor mintha nagyobb hajlandóságot látnék a Maces populációban arra, hogy költsön a szoftverre a feltörés/alternatív módon történő reg szerzés helyett.

Muszáj azonban az objektivitás (látszata) kedvéért a Macintosh árnyoldaláról is beszélnünk.

1. Ha hardver hibád van, akkor ez azt jelenti, hogy itt Magyarországon meg vagy baszva. A terméknek nincs rendes supportja. Számíthatsz a kereskedődre, aki minden bizonnyal segíteni fog neked, számíthatsz az iChat-en lévő kolegákra, de arra, hogy felhívsz egy telefonszámot, ahol anyanyelveden adnak neked szupportot – felejtsd el. Nota bene, a Mac-ekben talán tényleg kisebb a meghibásodásra való hajlam, ugyanakkor itt is vannak hibás szériák. A digitális világban bármikor elszállhat bármi. És ha beüt a karch – then you are fucked. Nem árt egy amerikai kontakt, akihez aranyáron kiviteted a gépedet, ott gyorsabb a javítás, és jobb a support.
2. Az országban nincs az Apple-nek hivatalos képviselete, és az Apple elsősorban amerikai cég. Az 1. emiatt igaz kishazánkra. Jobb, ha tudod, hogy az Apple a HDSys-en keresztül van jelen itt, a HDSys pedig egy beirúti cég leányvállalata. Nincs olyan, hogy Apple Magyarország. Ők az eladásban érdekeltek, a szervizben és egyéb dolgokban (mivel az nem generál bevételt), annyira nem.

Bővebbet a témáról a plastik médián lehet olvasni (érdemes végigmenni a kommenteken is.) A helyzet akkor javulhat, ha létrejön az Apple Magyarország, mint ahogy van Apple UK (mondjuk ők egy pettyet máshol vannak GDP-ileg). Ugyanakkor már nálunk is van olyan szerviz (ujjé!), akikről én még nem hallottam rosszat, és akik tényleg szakszerű javítást nyújtanak, ha a gépedben elbaszódik valami. A gond csupán az, hogy az alkatrészek beshippelése eltarthat pár hétig, a javítással már gyorsan megvannak. A dolog rákfenéje az, hogy ők csak a HDSys által terjesztett gépeket hivatottak csak javítani, a külföldön vásárolt (világgaranciás) gépeket az iStyle-ba kell vinni, ahol aztán vagy megcsinálják, vagy mondvacsinált indokkal megtagadják a javítást (a gép nem produkálta nálunk a hibát, csókolom.). Ezutóbbi nem saját tapasztalat.

Mit kell tenni, ha már ekkora áldozatot vagy hajlandó hozni a gépért? Ha itthon veszed, akkor a vételt követő 3 napban teszteld át a gépet minél alaposabban. Írj pár DVD-t, méregesd a wifi sebességét, minden telefonnal és tyúkszarral akarjál blútúszon csatlakozni, vigyél át fájlokat, állítsd be a levelezőt, tömöríts videót, csinálj prociizzasztó, memóriazabáló feladatokat, ne kapcsold ki, tedd szlípbe, ébreszd fel, nézd meg, megy-e minden egyszer, százszor. Teszteld a firewire portokat, az USB-t, és tedd ki a képét tévére. Ha nem megy valami, akkor jogod van arra, hogy három napon belül visszavidd a gépet az eladóhoz. Ha kétséged támad, Mac-es barátodnak mutasd meg, hogy mi nem kerek nálad, és ő majd ajánl valamit. Ha külföldről veszed a gépet (lehetőleg Amerikából vagy Japánból érdemes), akkor kérd meg a vevődet, hogy használja a gépet durván, és a fentieket ő is nagyjából végezze el. Külföldön általában 7-14 napja van a vevőnek, hogy visszavigye a gépét, és szó nélkül (némi járulékos költség levonása után) visszakapja a pénzét. Érdemes vásárlás előtt rákeresni az adott gépre a google-ban (pl. Macbook pro issues keresőszavak), és meg kell nézni, hogy az ott leírt hibák előfordulnak-e. Tessék ellátogatni az Apple Discussions fórumára, és megnézni, hogy kinek milyen problémája van a géppel.

Ha nincs, akkor onnantól jöhet a hátradőlés: a géped valszeg hibátlanul müxik. És nyugodt lehetsz. Amikor hazaérsz, már csak az esetek 1%-ban történt bármi szarság a gépeddel. Jobb esetben az, hogy bekódolta azáltalad összeállított DVD-t menüvel, zenével, kisfaszommal együtt, és meg is írta. Mi ez, ha nem eredmény.

Amint az sejthető volt, az itthoni számítógépeink nyilván wifin csatlakoznak az éltető internethez. (Az internet kis i betűvel irandó, gone are the days, amikor még annyira nagy kuriózum volt, hogy mindenki “az Internet”-ként referált őrá. “Láttam az Interneten” illetve “Olvastam az interneten”. Ez öt évvel ezelőtt még jogos volt, mára csak “olvastam a neten” lett belőle, vagy szimplán “olvastam”, és kész. Én akkor szoktam inkább megnevezni a médiumot, ha nem a neten láttam/olvastam valamit/valamiről.) Szóval wifin csatlakozunk a nethez, van itthon két wireless router (egy Asus meg egy kis Airport Express Airtunessal, ami a legnagyobb királyság, de erről később), és rajtuk keresztül oldjuk meg a netmegosztást. Amint az ismeretes, a wifi az zsinór nélkül szolgáltat netet, és mint ilyen, a szolgáltatás nem ér véget lakásunk fizikai határainál. Ebből kifolyólag a wifi hozzáférést jobb helyeken (illetve, amint ez mindjárt kiderül, rosszabb helyeken) lejelszavazzák a megfelelő protokollokkal, vagy MAC address szűrést alkalmaznak (vagyis bizonyos azonosítójú wifikártyákat engednek csak hozzá a nethez, a többieknek kuss), vagy egyéb módon korlátozzák a hozzáférést.

Nos, ez nálunk nincs így. Szabad internet van. Besugározzuk a getzibe az egész házat, a néni meg dögöljön meg a pészmékerével. De tényleg. Az elején, amikor a Chellonál még harminc giga volt a limit, addig még én is csináltam MAC address szűrést, de amikor felemelték korlátlanra, akkor eltöröltem a védelmet. Az internet szabad médiumként indult, legyen most is az. És hiába hívják fel a figyelmemet arra, hogy mivan, ha a hackerek (vicc: honnan ismered meg az internetes kalózt? hát webhely van az arcán) pont az én internethozzáférésemen keresztül töltenek le csillió gyermekpornót, vagy rajtam keresztül törik fel a NASA-t. Mi van akkor? Hát akkor majd szépen odaadom Kovács 23. János rendőr alez. szakértőnek a logokat, aztán böngéssze, bizonyítsa rám, hogy én voltam. (Gondolom én MAC address alapján kideríti majd, hogy nem.) Ez az egyik. A másik meg az, hogy kurvára esélytelen, hogy pont ebben a csendes XI. kerületi bérházban bárki rossz szándékkal használja az internetet. Bullshit, ilyen nincs. És tudod mit? Ebben a házban rengeteg műegyetemista bérel lakást, lévén az utca végén van az egyetem egyik bejárata. Az egész környéken hemzsegnek a cube-head-ek (angolul így mondják azt, hogy kocka). És azt mondom, legyen nekik. A faszom fog mittudoménmilyen WPA2 védelmet feltenni a netre, meg MAC szűrni és láthatatlanná tenni a hálózatot, csak hogy szerencsétlen A/2 méretű rajztáblával járó építőmérnök hallgatók, meg Obituary pólós katonazsákos figurák ne férhessenek hozzá a kibaszott internetemhez öt percre (egy órára, egy napra, egy évre, egy életre). Francokat. Az internet a megosztásról szól. A vélemény, az információ, az adat, a fájl megosztásáról szól, és igen, számomra az internet az internethozzáférés megosztásáról is szól.

Nyilván megváltozna a véleményem (és meg is fog), ha a műszakisok hirtelen elkezdenének torrentelni, meg ezerrel letölteni az én nethozzáférésemen keresztül, és ezzel nekem bármiféle kárt okoznának (lassú net, bizonytalan hozzáférés, stb.). Dehát ameddig nem, addig miért gátolnám én őket meg abban, hogy használják a webet. Szegény szerencsétlenek nem bírnak megengedni maguknak még egy korrekt nethozzáférést sem, és mivel ez a ház az 1800-as évek végén épült (tehát van benne matéria), ezért itt a földszinten még mobilos 3G szolgáltatás sincs. Láttam én már szegény szerencsétleneket GPRS-en keresztül levelezni, meg kikapcsolt image-ekkel böngészni a webet, mert úgy nem nő ki a szakállad, ha letöltesz egy oldalt, csak megborostásodsz. Hát mi ez már, bázeg.

Ezenfelül igen, én is szeretem azt, hogy amikor laptopom a város tetszőleges pontján felcsapom, akkor van net. Ez nekem jó. Ezt én szeretem. És ehhez az kell, hogy valaki ne tegyen rá védelmet. Tudatlanságból, vagy szimplán emberségből, de ne legyen levédve az illető wifije. És mivel én ezt akarom, szeretnék jó példával elöljárni. Utálom azt, hogy pl. a Gellért téren szine csak lakatos (védett) hozzáférést lát az ember, a többi meg MAC-filteringgel van védve. Ez lenne az internetet mindenkinek-mozgalom? Nálunk nincs védelem a wifin, gyertek nyugodtan, and bring your friends along. Ha bekopogtatsz, kapsz egy pohár vizet, vagy egy bögre kávét. Csókollak.